Tv-t a fa alá pályázatom

- Anyáka! Elment a nótatévé! – hallottam a lányom visítását már megint. Persze, mint jó anya, azonnal rohantam, hogy megelőzzem a komolyabb kifakadását. Szobájába érve láttam, igaza van Virágomnak, nincs kép a tévén, csak hang. - Jajj kicsim, ezzel nem biztos, hogy tudok mit kezdeni. Megnézzük, aztán ha nem sikerül, írunk gyorsan levelet a Jézuskának, hozzon neked egy új tv-t. Rendben? - Neeeem. Nótatévét hozzon! - Jól van kicsim, azt kérünk. És mit írjunk még a Jézuskának? – kérdeztem a lányom, miközben próbáltam képet varázsolni a tévére, ki-bekapcsolgatással.

- Hozza el a jó Laci betyárt! – válaszolta az én drága kincsem, akinek évek óta tartó nagy szerelme a betyár. Erre ugyan mit tudok válaszolni neki? Ő, aki igazából azt sem érti mit jelent a Jézuska, hogyan érthetné meg azt, hogy a betyárt nem fogja elhozni neki. Kis Virág csak annyit ért, hogy van egy soha nem látható személy, aki szenteste napjára gyönyörűen feldíszített, hatalmas karácsonyfát tesz a nappalinkba. Nem tudja, hogy idén már 15. alkalommal anya és apa fél éjjel farag, állít, kivesz, visszatesz, dönt, burít, veszekedik, de a végére egy csodát művel neki. Nem tudja, hogy minden évben, mióta megszületett, hajnalban kelünk, minden redőnyt leeresztünk, a fán az égőket felkapcsoljuk és visszaosonunk az ágyba, hogy mire a kis tündérünk felébred, csodálatos fényekkel köszöntse őt a karácsony. Csak annyit lát, hogy minden pompázik. Boldogan kiabál, Anyáka itt volt a Jézuska, és hozott nekem karácsonyfát! 

Az Ő szemében az ajándékok nem érnek fele annyit sem, mint maga a feldíszített fenyőfa. Leül elé, csodálva a fények játékát és boldog. Nagyon boldog. Hiszen ezt Ő kapta, adja is bárki. Autista gyermekként, neki a színek és a fények 14 évesen is extázist jelentenek. Az ajándékok sem érdeklik, ha csak nem baba az. Ebben a rohanó, anyagias világban neki csak két dolog kell a boldogsághoz. Baba és Nóta tévé. A baba már eldugva várja a szenteste napját. Ám a Nóta tévével most igazán bajban leszünk, ha elromlik a szobájában a készülék. Arra most nem futja. De mit kezdjek ezzel az új kívánsággal?! 

- Kicsikém, az nem biztos, hogy menni fog a Jézuskának. Tudod Laci betyár egy bácsi, őt nem lehet ám csak úgy felkapni és cipelni. – Ennél jobb magyarázattal nem tudtam szolgálni hirtelen.

- Írjunk levelet a betyárnak! – kiáltott fel. Elkerekedett szemekkel néztem rá. Vajon, ezt most csak azért mondhatta, mert értette, hogy amit írunk a Jézuskának az javarészt teljesülhet, vagy csupán egy véletlen az előbbi mondata. Egyre többet beszél ugyan adekvátan, de még mindig meg tud lepni vele, mikor valami teljesen helyén valót közöl velem. Viszont most elgondolkodtatott. Nem tart semmiből megírni egy levelet, talán szerencsénk lehet és eljön hozzánk a nagy szerelme.

- Jól van kicsikém, gyere, írunk neki levelet – feleltem, s közben szerencsére a tévére is visszakerült valahogy a kép.

Megírtuk a levelet, ami a mai modern világban egy email volt. Még egy videót is mellékeltünk betyárnak, amin az egyik nótáját énekelte Virág. Egy órán belül jött is a válasz. Remegő ujjakkal bénáztam a billentyűzet felett. Nem is hittem a szememnek miközben olvastam a Jó Laci betyár üzenetét. Bármikor áll rendelkezésünkre, ahol tud, ott segít. Nézzük együtt, mikor jár a közelünkben, keressük akkor egymást, és szívesen beugrik a lányomhoz. Ha nem tudnám, hogy nincs Jézuska, aki ajándékot hoz, most azt hinném ezt ő intézte el nekünk. Percekig csak sírtam a gépem felett és szólni sem bírtam. - Anyáka, ne sírjál, én vigyázok rád! – jött oda hozzám a lányom. - Jajj, kicsikém, anya most boldog, nagyon jó hírt kapott – nyögtem ki a választ nagy nehezen. Nem árulhattam el neki, hogy mit is írt a betyár a levélben. Virágom nem érti az idő fogalmát sem teljesen. Neki nem mondhatok majdot, vagy egyszert, vagy most van, vagy nincs. A hamarosan is azonnalt jelent. Így míg pontosabb időpontot nem tudtam mondani neki, hallgatnom kellett arról, aminek ő a világon legjobban fog örülni. Csak magamban izgulhattam. 

Figyeltem a híreket, olvastam az újságokat, mikor fog a közelben fellépni a mi hőn szeretett betyárunk. Szerencsére nem kellett sokat várnom, hamarosan egy megyénken belüli kisvárosban lépett fel és leveléhez híven megígérte beugrik hozzánk előtte. Persze most aztán nagyon lassan teltek a napok, de csak eljött az a bizonyos NAGY NAP. Még ekkor sem szólhattam Virágnak, meg kellett várnom a telefonhívást, mikor már a falunkba ér, hogy útba igazítsam. A telefon után a 41 éves fejemmel sikongatva hívtam Virágot.

- Viráááág! Gyere gyorsan! Gyere kicsikém! Tudod ki jön el hozzád? A Laci betyár, két perc és itt lesz!

Kifutott a szobájából a kis csámpás lábaival, rám nézett, de szólni nem tudott. Sírt. Az én drága angyalom zokogni kezdett, elképzelni sem tudtam mi történhetett. Csak reméltem, boldogsága az oka a keserves sírásának. Mikor a csengőnk megszólalt, hüppögve berohant a szobába az ablakhoz.

- Anyákaaa. Eljött! Eljött hozzám a Laci betyár! - Azt az örömöt, ami kiült pici arcára, míg élek nem felejtem el. Akkor már én is elsírtam magam, s szememet törölgetve mentem ki fogadni a vendégünket. Mire beléptünk az ajtón lányom már remegve állt apukája mellett és csak azt ismételgette, hogy: „Eljött! Eljött hozzám!” Mindegyikünk megkukultan állt az előszobában, mire a fiam megszólalt, hogy hívjuk már beljebb. Persze betyár is csak mosolygott, hiszen ő is elragadottan nézte ezt a leírhatatlan örömöt a rajongója szemében. Legyen is az a rajongó gyerek, vagy felnőtt, sérült, vagy egészséges. Leültünk az asztal köré a betyárral együtt. Virág azonnal mellé ült, és simogatni kezdte a betyárruháját.

- Szeretlek Betyár! – szólalt meg hirtelen, amivel sikerült végre feloldani a kialakult, izgatott feszültséget. Nagy derültség váltotta fel az idegeskedést.

- Szép a köntösöd, szexi vagy Laci betyár. – Na, itt majd kigyúlt az arcom. Szerencsémre azonban kedves vendégünk nagyon jól kezelte a helyzetet. Nem jött zavarba, nem érezte rosszul sem magát ettől a megjegyzéstől. Elmagyaráztuk neki, hogy Virágnak minden ruhanemű, ami ilyen bő és hosszú az köntös.

Közel egy órát maradt nálunk, szó esett ezalatt lányom betegségétől kezdve a mulatós zenén át, az élet nehézségéig mindenről. Énekeltek, nevettek, majd újra énekeltek. A boldogság, amit mi a családtagok akkor éreztünk, elmondhatatlan volt. Miután elment a betyár egész éjjel csak Virág örömét hallgattuk, egészen hajnalba menően.

- Anyáka, elhozta a Jézuska a Laci betyárt. Énekelt. A Rúzsa Sándort! Örökre szeretni fogom a Laci betyárt Anyáka! – és ez így is van azóta is.

Azt hiszem, tényleg van Jézuska!

Néha találkozhatunk olyan önzetlen emberekkel, akiktől megkapjuk azt a csodát, mi felnőttek is, amitől nem csak könny szökik a szemünkben, de elkezdünk hinni is. Hinni valami jóban. Hinni az emberekben, s hogy nem felejtettük még el, mi az a szeretet. Főleg így, a karácsony közeledtével. Bízhatunk abban, hogy némi apró figyelmességgel, pár jókor mutatott mosollyal szebbé tehetjük mások meggyötört napját.

Velem ezt tette Laci betyár. Szebbé, jobbá varázsolta az életemet. Azóta hiszek…

Ahogy hiszek a saját erőmben is, hogy megteszek mindent a lányomért, ami csak tőlem telik. Most épp egy igaz történet elmesélve pályázok egy új tévére – neki, érte…