Volt egyszer még a 90-es évek legelején...
Egy 14 éves lány. Hatalmas, nagyratörő álmokkal. Ezen vágyak egyikeként jelentkezett a szombathelyi kéttannyelvű gimnáziumba. Sajnos a felvételi pár pont híjján nem sikerült. A kiskamasz bekerült hát egy helyi, győri, sima gimnáziumba. Álmait dédelgette tovább, nem adta fel, csupán újra kellett tervezni az utat a beteljesítéséhez. Melyik volt a legnagyobb vágya? Ekkor még mindent megadott volna, hogy magyar-történelem tanár lehessen. Imádta az irodalmat, a verseket épp úgy, mint a prózát. Írni is szeretett hobbi szinten, de leginkább olvasni. Már akkor sem volt olyan könyv, amibe ne tudott volna belemerülni. Akár órák alatt, akár a buszon, vagy épp éjszakákon át az ágyában, mindig olvasott. Ahogy a történelem is lekötötte a figyelmét. Nem is annyira a száraz tananyag. Sokkal inkább a kimaradt részletek. Melyik korban hogyan éltek az emberek. Mit viseltek, mit ettek, hogyan, miből főzték az ételeket, stb...
Ám jött az a bizonyos nagybetűs szerelem. Kitörölt minden álmot a lány elméjéből. A vágyakat is a maga irányába fordította. A kiskamaszból felnőtt, dolgozó nő lett. Boldogan kelt hajnalban, ragyogva pihent le párja mellett esténként. Miután gyermekei születtek úgy érezte teljes az élete. Minden új vágya teljesült. Lett egy gyönyörű, nagy családi házuk is. Persze a gondok sem kerülték el, de megbirkózott mindig mindennel. A sérült lánya érkezésével megint új álmai születtek. Megadni mindent, amit csak lehetőségei, ereje enged a pici lányának és a fiának is.
Mivel kiesett a munka világából, s mert talán titkon segítség is kellett neki a történtek feldolgozásához, újra a könyvekhez fordult. Éveken át kerülte a magyar írók műveit. Maga sem tudta akkor sem, ma sem, miért. Egyszerűen nem volt hajlandó levenni semmi magyar írást a könyvtár polcairól. Egészen 2016-ig. Akkor belefutott egy hirdetésbe. Anne L. Green Eltitkolt múlt című könyve keltette fel az érdeklődését. Szaladt a könyvtárig, ahol ugyan rossz hírrel fogadták, ez a könyv még nem volt meg, de az előző két megjelent könyve igen. Sőt felvilágosította kedvenc könyvtárosa, hogy az írónő magyar ám, csak "álnéven"! Elkerekedett szemekkel ugyan, de úgy döntött egy esélyt kap tőle az írónő. A bátorsága meghozta a gyümölcsét, fantasztikusan jó könyvet olvashatott. Sőt egymás után kettőt is.
Így jutottam el tehát én a magyar írókhoz. Örök hálával tartozom ezért Erzsónak! Ő lett nekem a magyar Jojo Moyes. Tökéletesen összerakott történetek, a legkisebb részletekig kidolgozott karakterek. Nincs sablon, tartalom van a műveiben. Erős hősök, hősnők, akik megküzdenek az élet által eléjük állított nehézségeivel. Most nem is ragoznám túl a műveit, csak annyit fűznék még hozzá, el kell olvasni! Aki szereti a finom erotikával fűszerezett romantikus regényeket, annak kihagyhatatlan.
Azóta tehát jobbnál jobb magyar írók művei kerülnek a kezembe. Ahogyan R. Kelényi Angelika is, aki azóta Anne L. Green mellett lett a másik nagy kedvencem. Tőle a Szulejmán és a magyar udvarhölgy volt az első olvasmányom. Majd a második rész után jöttek a csajos könyvei. Az agyam eldobom után úgy éreztem Ő az, aki példakép lehet előttem. Gondolom minden írónak meg van a múltja, amiben sok sok nehézséggel megküzdött, de Angelika velük szemben le is írta. Megosztotta az olvasóival, fel merte vállalni. Ezzel a könyvével nem csak olvasni valót adott nekünk. Sokkal többet kaptunk. Erőt, reményt, hitet, hogy mi is képesek lehetünk, képesek vagyunk talpra állni. Bevallom, az elmúlt hónapok rám is kiosztották a pofonokat, kihúzva a lábam alól a talajt. Kivettem a könyvtárból újra a könyvet, segítségül hívva Angelika erejét. Segített is!
Ahogy a tegnap este is. Soha nem voltam még író-olvasó találkozón. Vagy a lányom felügyeletét nem tudtam megoldani, vagy az időpont volt rossz. A szerda este azonban jó előre pirossal bekeretezett nap volt a naptáramban. Már csak azért is, mert a kezdő ötlete a találkozónak Angelika egy élő bejelntkezéséből adódott, s a kicsi hugicám meg is valósította nekem. Még a piros hóesés sem tudott volna itthon tartani. Szuper 3 órát tölthettem e két írónő társaságában. Észre sem véve az idő múlását. Csak ültem mellettük, hallgattam a történeteiket az életükből, a lányaikról, a pályafutásukból.
Egészen tegnap estig azonban nem tudtam volna őket egy lapon emlegetni. Annyira más a stílusuk, a témájuk. Mint nők sem hasonlítanak külsőre egymásra. Az élet azonban újfent meglepett. Két csodálnivaló nőci ült velem szemben. Mindketten fesztelenül, vidáman, kedvesen sztoriztak nekünk. Egy pillanatra nem olvadt le az arcukról az őszinte mosoly. Egymás gondolatait is érezve, egymás mondatait befejezve csaltak észrevétlenül is mosolyt az arcunkra. Sosem gondoltam volna, hogy két ilyen különböző katakter, mennyire hasonló is lehet. Ahogy az alázatuk is. Ha tehetnék olvasóik minden kívánságát kiszolgálnák. Pedig így is többet kérünk, mint, amit idejük megengedne. Remélem elnézik ezt nekünk, hiszen a mi telhetetlenségünk csak bizonyíték a tökéletes munkájukra. Nem tudom a többi kiadó miképp promótálja a szerzőit, de az Álomgyár kiadót is ezer köszönet illeti, hogy ezeket a találkozókat lehetővé teszi. Így elénk tárva az embert, akinek már nem csak a tollából létrejött regényeket ismerhetjük meg, hanem betekintést kaphatunk kicsit a kulisszák mögé is. A szerzők mellett, mint olvasó köszönöm, hogy óvják, vigyázzák és segítik őket. Csodálatos volt látni, hallani Erzsó és Angelika szavaiból leszűrve, hogy mennyire elégedettek. Nem egy betanult szöveget adtak elő. Nem rágott a szájukba senki semmit. Kaptunk ciki, boldog, aggódó sztorikat a kiadóról is. Mintha mi olvasók is kicsit az ő nagy családjuk részévé válhattunk volna.
Köszönöm ezt az estét Csajok!
Itt a végén had' említsem meg újra a hugomat, aki mindezt leszervezte, megrendezte a győrújbaráti könyvtár könyvtárosaként. Neked is köszönöm Tímea!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése